Az 1990-ben
alapított Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány közhasznú alapítvány, független szervezet, amely
a Kormány gazdaságfejlesztési stratégiájának, kis-
és középvállalkozások fejlesztését célzó munkaprogramjának
programmegvalósító intézményeként tevékenykedik.
Az Alapítvány olyan szolgáltató szervezet, amelynek
fő feladata a hazai kis- és középvállalkozásoknak
nyújtott szolgáltatásain keresztül e társadalom-,
illetve gazdaságpolitikai értelemben egyaránt
kiemelkedő jelentőségű csoport fejlődésének előmozdítása.
A szolgáltatások köre kiterjed mind az induló
mikro vállalkozások, mind a gazdasági és piaci
megerősödésre képes kis- és középvállalkozások
segítésére. Az Alapítvány működése előmozdítja
az Európai Unióhoz való csatlakozásra történő
eredményesebb felkészülést, a gazdasági növekedés
tartalékainak mozgósítását, erős hazai középpolgári
réteg kialakulását, új munkaalkalmak létrejöttét
és a regionális gazdasági egyenlőtlenségek oldását.
A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány tevékenysége
országos hatáskörű, programjait regionális, megyei,
esetenként kistérségi orientációval valósítja
meg. Kiemelt partnerei - a részben általa alapított
- helyi vállalkozásfejlesztési közalapítványok
és központok. Ezekkel jogilag egyenrangú, velük
közös programok végrehajtására irányuló tartós
együttműködést valósít meg. Az Alapítvány a hazai
kis- és középvállalkozások fejlesztésének meghatározó
intézménye, hosszú távú partneri kapcsolatra törekszik
a vállalkozásfejlesztésben érintett más szervezetekkel:
a kisvállalkozói érdekképviseletekkel, a kamarákkal,
a regionális fejlesztés intézményeivel, a civil
szervezetekkel, a hitelintézetekkel és más finanszírozókkal.
Az Alapítvány megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít
az Európai Unióval 1992 óta folyamatosan fennálló
és eredményes együttműködésének, melynek fenntartására
és további gazdagítására kiemelt figyelmet fordít.
A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány tevékenységét
középtávon meghatározó stratégia két, tartós értéket
jelentő adottságra épül: az Európai Unióval fennálló
együttműködés során felhalmozott tudásra és a hálózati együttműködéssel
biztosítható országos jelenlétre.
Kiemelt feladata olyan szolgáltatási programok
megalapozása, amelyek országos, vagy regionális
szintűek, s egyaránt irányulhatnak a mikro-, a
kis-, illetve a középvállalkozói szektor fejlesztésére.
Fontos törekvése a vállalkozások számára általánosan
elérhető alapvető szolgáltatások (vállalkozások
indítása, vállalkozók képzése, információ-szolgáltatás,
mikrohitel, stb.) folyamatos biztosítása. Emellett
feladatokat vállal speciális vállalkozói csoportok
igényeinek kielégítésében is (pl. sportvállalkozások,
mozgáskorlátozottak alkalmazása, határon túli
vállalkozói kapcsolatépítés, stb.).
Az Alapítvány szakmai programjai között a jövőben
nagyobb hangsúlyt kapnak - az Európai Unió gyakorlatához
hasonlóan - a vállalkozók együttműködését, együttes
fejlődését segítő, kooperatív jellegű programok
(pl. beszállítás, együttes export, regionális
komplex szolgáltatások). A pénzügyi segítségnyújtás
- a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is elsődlegesen
a mikro- és a kisvállalkozások körére terjedhet
ki. E programok folyamatos értékelése és hatékonyságvizsgálata
előmozdítja a szolgáltatások javítását, új cselekvési
irányok megjelölését.
A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány közhasznú
tevékenységének természetes jellemzője a teljes
körű nyilvánosság, a pontos és korrekt elszámolás
az európai és a hazai közpénzek felhasználásáról.
Alapfeladata a különböző vállalkozói rétegek időben
és szakszerűen történő informálása.
A tájékoztatás nem csak az Alapítvány, hanem a
vele együttműködő helyi alapítványok és vállalkozásfejlesztési
központok kötelezettsége is.
A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány tevékenységéről
folyamatosan tájékoztatja az Országgyűlést, a
minisztériumokat és az érintett kormányszerveket, az Európai Uniót, az
alapító tulajdonosokat, a forrásgazdákat és más
együttműködő partnereket is.
Budapest, 2000. február |
Dr.Csuhaj V. Imre |
|
elnök |
|